Ismered Dávid és Góliát történetét?

A bibliai történetben az egymással szembenálló felek egy párharcban döntötték el, melyik sereg távozik a csatatérről győztesként, hogy elkerüljék a későbbi, nagyobb összecsapást. Az egyik oldal a legerősebb és legnagyobb harcosát, Góliátot jelölte ki, míg nagy meglepetésre a másik oldalon a termetben jóval kisebb, de furfangos Dávid indult a megmérettetésre. Dávid találékonyságával és gyorsaságával könnyen kicselezte az óriást, majd parittyájával homlokára olyan ütést mért egy kővel, hogy az azonnal összecsuklott.

Bár a harc a Te esetedben nem ennyire sarkalatos, akárhogy is nézzük, a vásárlókért meg kell küzdeni. 

Lássuk, hogyan tudod felvenni a versenyt a nagyokkal úgy, hogy a végén Te is győztesként térhess haza a csatamezőről!

1. Csak jó minőségű termékekkel foglalkozz! 

A legalapvetőbb dolog, hogy a termékeddel minden rendben legyen, hiszen még a legjobb marketinges szuperpirulák sem képesek segíteni, ha az áruval valami nem klappol. A nagyobb cégek ömlesztett készletével ellentétben Te olyan minőséget és rugalmasságot képviselhetsz, amit az emberek nem kaphatnak meg tömeggyártásban. Egy nagy cég nem tudja ugyanis kielégíteni mindenki igényeit, nekik meg kell elégedniük azzal, hogy egy átlagosan megfelelő termékkel rukkolnak elő. Itt léphetsz Te a képbe!

2. Légy eredeti!

Meg sem lehet számolni, hány olyan webshop van, akik pl. bögrék és telefontokok tömkelegét árulják. Azonban, ha az egyedi termékeket kínáló piacot nézzük, annál kevesebb vállalkozást találunk! Törekedj arra, hogy egyedi termékeket árulj, vagy ajánlj személyre szabható opciókat, és tűnj ki a szürke tömegből!

3. Használd ki, hogy kevesebb vevőd van! 

Igyekezz jobb, és árban is kedvezőbb szállítási feltételeket kínálni vásárlóidnak. Hidd el, hálásak lesznek érte! Nem csak az adott pillanatban, hanem akkor is, amikor a következő termék megvásárlását fontolgatják. Ne feledd: a kevesebb néha több! Ki ne szeretné, ha az általa rendelt termék a lehető leggyorsabban érkezne meg hozzá a rendelés után?

4. Mint egy jó harcosnak, neked is ismerned kell versenytársaidat! 

Tanulmányozd őket, az általuk használt jó és működőképes megoldásokat, hasznos praktikákat, légy felkészült! Ebből az elemzésből nem maradhat ki természetesen egy mélyreható konkurencia elemzés, mind a termékeket, mind a kommunikációs stratégiát illetően!

5. A webshopod legyen felhasználóbarát!

Ma már az emberek többsége mobilon böngészi az internetet, így elengedhetetlen, hogy az oldalad erre a platformra legyen optimalizálva a könnyebb kezelhetőség érdekében. Emellett próbálj meg kicsit a vásárlóid fejével is gondolkodni: vajon ők milyen úton találják meg a termékeidet? Könnyen kezelhető számukra az oldalad? Pl. vajon érdemes lenne a egyszerűsítened a termékkatalógusodat, hogy az emberek könnyebben megtalálják, amit nálad keresnek?

Segíts nekik, hogy könnyebben mondjanak igent termékeidre!

6. Kínálj a vevőidnek több fizetési módot! 

„Ahány ember, annyi szokás” – tartja a mondás. Nincs ez máshogy a fizetésnél sem. Van, aki még mindig az utaláshoz ragaszkodik, van, aki szívesen pötyögi be az oldaladon a kártya-adatait, és van, aki szereti, ha egyetlen kattintással letudhatja az egész fizetési macerát! Arról sem szabad megfeledkezned, hogy hazánkban még mindig többen fizetnek inkább utánvéttel (készpénzben a futárnak). Ezért egyelőre nagyon át kell gondolnod, ha nem szeretnéd ezt a fizetési formát biztosítani a vásárlóidnak. Sokan vagyunk, máshogy működünk, ezért ne felejtsd el: kisebb webshopként azon kell lenned, hogy minél több ember megtalálja a számára ideális és komfortos fizetési módot az oldalon.

7. Optimalizáld webáruházad amennyire csak lehet! 

Mai modern, felgyorsult világunkban pár tized másodperccel hosszabb letöltési idővel is értékes vevőktől eshetsz el, ezért érdemes az oldalad gyorsításával foglalkoznod. Hasznos tipp: a képek optimalizálásával jelentős helyet szabadíthatsz fel oldaladon.

8. A vásárlói élmény növelésének egyik legjobb módja, ha vásárlóid igazi királynak érzik magukat nálad. Ezért fontos, hogy jeleskedjen az ügyfélszolgálatod!

Ha terméked, vagy szolgáltatásod mellé kiváló ügyfélszolgálatot és támogatást is nyújtasz, akkor klienseid a vásárlást követően sem bizonytalanodnak el. Úgy érzik majd jó döntést hoztak, és mint ugye jól tudjuk, egy meglévő vevőt könnyebb megtartani, mint újat szerezni. Emiatt fontos, hogy vevőid igazi rajongóid legyenek! 

9. Márkád köré építs valódi közösséget!

A tagoknak pedig készíthetsz ingyenes tartalmakat, hírleveleket, amelyek a termékeidhez kapcsolódnak és segítenek a vásárlásban.A közösségi média ebben a harcban a történetbeli Dávid mellé áll. Ugyanis, ha megfelelően leszűkített célközönséggel dolgozol, akiket a megfelelő hirdetésekkel célzol, nem számít majd, hogy a nagyobb halnak több pénze van hirdetni.  A minőségi pontszámok kusza hálózatának köszönhetően a Te hirdetéseid előrébb végeznek majd az árveréseken.

10. Ha teheted, kínálj feliratkozás alapú szolgáltatásokat!

Úgy gondoljuk, a közösségi média és az online marketing előnyeit nem kell taglalnunk, hiszen ezek ereje mára tagadhatatlan. A feliratkozás alapú szolgáltatásokkal, és azok használatával komoly eredményeket tudsz elérni, és ahogy korábban említettük, közösséget is építhetsz vele. 

A jól kidolgozott, igényes e-mail kampányok használata erőteljesen ajánlott, hiszen brutál jó eredményeket hozhatnak, ráadásul könnyen kivitelezhetőek! Arról nem is beszélve, hogy akik feliratkoznak a hírleveledre, azok az erre a célra készült CRM-alkalmazások adatbázisába is automatikusan bekerülnek, tehát mozgósításuk pofonegyszerű!

 +1 Góliáthoz hasonlóan egy nagy cég is nehezen mozdul.

Így sokkal lassabban reagál egy piaci változásra, vagy nehezebben lovagol meg egy új marketing hullámot. Te azonban sokkal rugalmasabban tudod kezelni az új igényeket, így akár a termékportfólió gyors változtatásával tudsz reagálni az aktualitásokra

Száz szónak is egy a vége! Kisebb webshop révén a célod ne az legyen, hogy erőből legyőzd a nagyot, hanem az, hogy valamit, ügyesebben, újszerűbben, személyre szabottabban csinálj! 

És hogy mi az a valami, ami ezt lehetővé teszi? Az bizony a rugalmasság, és az abból adódó előnyök éppen úgy, ahogyan a találékony Dávid legyőzte Góliátot!