Svéd és dán székhelyű cégek vették célba Észak- és Nyugat-Európát, hogy csomagautomata-hálózataikkal egyre nagyobb területet és szolgáltatási szegmenst fedjenek le.

A svéd Instabox eddig Svédországban, Dániában, Norvégiában és Hollandiában volt jelen, 2022-ben viszont Németország is felkerülhet a térképükre. A telepített automatáik segítségével főként napon belüli kézbesítésre fókuszáló cég közleménye szerint az év/év növekedésük igen impresszív: 2019-ről 2020-ra az árbevételük 6 millió euróról 24 millió euróra emelkedett.

Hollandiában egy helyi szereplő, a Red Je Pakketje felvásárlásával jutottak jelentős piaci részeséshez korábban, amit 3000 saját automata telepítésével terveznek megerősíteni a következő két évben, így a kezdeti négy országban már felhasználók millióit tudják elérni. A Németországra irányuló terjeszkedés első ütemében Berlin és vonzáskörzete, Hamburg és az Észak-Rajna-Vesztfália tartomány a célpont. Az első terminálokkal Berlinben és Düsseldorfban találkozhatnak majd a vásárlók, de a 2022-es év során további gyors terjeszkedés várható.

A környezettudatosságra nagy hangsúlyt fektető cég alapítója és ügyvezetője, Alexis Priftis arra számít, hogy kedvező fogadtatás várja majd őket a német területeken.

“Németország jól passzol hozzánk. Kulturális és földrajzi értelemben is sok az olyan körülmény, amelyből profitálhatunk. A német emberek hozzánk hasonlóan gondolkoznak a fenntarthatóságról, a szolgáltatásunk pedig 100%-ban karbonsemleges, ami egyedivé tesz minket a piacon. Az e-kereskedelem folyamatosan növekszik és fejlődik, de a kiszállítás tekintetében legtöbbször még mindig a hosszú várakozási idővel és alkalmatlan időpontokban történő kézbesítéssel találkoznak a vásárlók, amelyeket a hagyományos logisztikai szereplők kínálnak.”

Az Instabox korábban már több, jól ismert online kereskedővel is szerződést kötött, így többek között az Amazont, a H&M-et, az IKEA-t és a De Bijenkorfot is a partnerei között tudhatja. Hasonló stratégiával vágnak neki az új piacok meghódításának is. “Már most is számos szerződésünk van a vezető piaci szereplőkkel Németországban, és biztos vagyok benne, hogy a szolgáltatásainkat a kereskedők, az átvételi pontok üzemeltetői és a vásárlók is jól fogadják majd.” – tette hozzá a cégvezető.

A verseny eközben egyre élesebb, és a szolgáltatók is egyre inkább próbálnak kitűnni a versenytársak közül megoldásaikkal.

A Dániából indult, ma már 47 országban – köztük Belgiumban, Lengyelországban, Finnországban, Norvégiában és Svédországban is – jelen lévő SwipBox megháromszorozta automatáinak számát, így már elérte a 10.000 egységet, felhasználóinak száma pedig megduplázódott 2021-ben.

A kézbesítéshez és termék visszaküldésekhez egyaránt használható automaták használatára korábban már a norvég és a belga posta is szerződést kötött.

A SwipBox egyedisége abban rejlik, hogy a “hagyományos”, jól ismert SwipBox Classic mellett egy eltérő technológiára épülő terminált is üzemeltetnek. A SwipBox Infinity nagyban hozzájárult az előző évek gyors növekedéséhez azzal, hogy az automaták akkumulátorról üzemelnek, így nincs szükség fix áramforrásra a telepítésükhöz, amely így sokkal gyorsabban megoldható, illetve szükség esetén az egység könnyen mozgatható, áthelyezhető, így a hálózat sokkal rugalmasabban alakítható az éppen aktuális piaci igények szerint.

A másik, felhasználók számára sokkal feltűnőbb különbség, hogy a terminálokon nincs érintőképernyő, sőt, semmilyen kijelző sem: a futár vagy a vásárló és az egység kommunikációja mobilalkalmazás és bluetooth kapcsolat segítségével valósul meg.

Jens Brom ügyvezető nyilatkozata szerint: “A számaink egyértelműen azt mutatják, hogy ez a stratégia működik. A SwipBox Infinity megoldással a logisztikai szolgáltatók gyorsan építhetnek ki nagy sűrűségű hálózatokat, amelyeket aztán dinamikusan tudnak az igényekhez alakítani.”

Természetesen a technológiai újítások mellett a piac változása is jelentős szerepet játszott a SwipBox fejlődésében. A cég adatai szerint a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések, a lezárások, az online rendelések megugrása éves szinten 53%-os növekedést eredményezett a kézbesített csomagok számát tekintve. Ezzel együtt természetesen az áruvisszaküldések száma is drasztikusan megemelkedett.

A cég vezetője szerint hasonló lendülettel tervezik folytatni a piaci terjeszkedést, 2022-ben újabb rekordokat szeretnének felállítani, és újabb országokban is meg akarnak jelenni – de hogy melyek lesznek ezek, és érintik-e esetleg a kelet-európai térséget, azt még nem árulta el.

The post Északról terjeszkednek a csomagautomatás cégek Európában appeared first on Kosárérték.hu.

Svéd és dán székhelyű cégek vették célba Észak- és Nyugat-Európát, hogy csomagautomata hálózataikkal egyre nagyobb területet és szolgáltatási szegmenst fedjenek le.
The post Északról terjeszkednek a csomagautomatás cégek Európában appeared first on Kosárérték.hu.