A kiszállítás kritikus, utolsó mérföldes problémáit megoldani hivatott módszer technikai értelemben véve kész van a használatra, és bár grandiózus ígéretekből – és ezek bukásából – számos intő példa áll a kereskedők előtt, 2021-ben naponta mintegy 2000 termék került megrendelőjéhez ilyen módon.
Ahogy erről nemrégiben írtunk, az Amazon háza táján nem haladnak igazán jól a fejlesztések, máshol viszont sikerekről számolnak be: a McKinsey & Co piackutató szerint az utóbbi három évben mintegy 660.000 valódi drónkiszállítás történt világszerte, 2022 végére azonban ez a szám már másfél millióra is emelkedhet. A PracticalEcommerce összeállítása alapján végigvesszük, melyek azok a cégek, amelyek már konyhakész megoldással rendelkeznek, és valóban kínálnak ilyen jellegű kiszállításokat polgári megrendelők számára.
FedEx
A nagy múltú logisztikai szolgáltató másfajta megközelítést alkalmaz az autonóm repülős kiszállítás terén. A helyből felszálló, és közel 500 font (226 kg) hasznos tömeget kb. 500 kilométeres távolságba elszállító gép a logisztikai folyamat középső részén vethető be. A kaliforniai székhelyű Elroy Airrel közösen, még 2020 elején beindított szolgáltatás egészen 2023 elejéig folytatódik majd, és az engedélyeztetése is a tervek szerint halad.
Wing
A Google anyavállalata, az Alphabet által indított Wing volt az első, amely polgári drónkiszállításba kezdett az Amerika Egyesült Államokban. A Dallas-Fort Worth metroplexumban több ezer háztartást kiszolgáló drónok leginkább egészségügyi és wellness termékeket, valamint fagylaltot szállítanak házhoz, illetve a házi kedvencek egészségügyi termékeit is kiszállítják.
2022 márciusára a Wing túl van a 200.000 kiszállításon, arról nem beszélve, hogy ugyanezzel a technológiával már Ausztráliában is több mint 100.000 drónos szállítást végzett el a cég. A szokásos Google tempóval pörgő vállalat nemrégiben jelentette be, hogy túl van az eddigi legmozgalmasabb kiszállítási napján, amikor több mint 1000 csomagot kézbesítettek drónnal – ez 25 másodpercenkénti befejezett tranzakciót jelent átlagosan.
Walmart
A Walmartnak a Drone Uppal közösen fejlesztett megoldása nem kevesebbet ígér, mint hogy a kereskedelmi lánc vevői által megrendelt termékeket a vásárlást követően fél órán belül házhoz szállítja. A reggel 8 és este 8 között, Arkansas állam észak-nyugati részén elérhető tesztprogram keretén belül úgy tűnik, valóban képesek arra, amit korábban ígértek, és hamarosan országosan is drónokkal szállíthatnak majd házhoz kisebb csomagokat.
Domino’s
A Domino’s lánc és a Skydrop drónoperátor már a második körös partnerségi szerződést kötötte meg nemrégiben. Korábban, az Új-Zélandon végzett tesztek során a cég drónjai képesek voltak megfelelő tempóban kiszolgálni az utolsó mérföldes kiszállításokat.
A két cég már 2016 óta szállít házhoz a közel 3,5 kilogramm hasznos terhet hordozni képes, alacsony magasságon szállító drónjuk segítségével. Az időközben már a polgári légügyi hatóságok által is biztonságosnak ítélt és engedélyezett eszköz a termék végső kézbesítéséhez egy ejtőernyőt használ, és 2022 második felétől már nem csupán tesztjelleggel működik majd.
UPS Flight Forward
A UPS Flight Forward néven indított drónkiszállítási programja még a pandémia kitörésekor kapott komoly lökést, amikor a cég gépei segítségével szállítottak házhoz vakcinákat Észak-Karolinában.
A UPS megoldása volt az első, amelyet a Szövetségi Légügyi Hatóság, az FAA polgári használatra engedélyezett. A UPS drónjainak legnagyobb előnye, hogy akkumulátorainak hőmérsékletét folyamatosan ellenőrizni lehet, így a rakomány hőmérséklete ennek megfelelően 2 és 8 celsius fok között tartható, amely gyógyszerek és orvosi eszközök szállításakor hatalmas előnynek számít a konkurenciával szemben.
Fytrex
Az izraeli székhelyű Flytrex 2021 elején kalapozott össze mintegy 40 millió dollárt, hogy folytathassa kiszállítási kísérleteit. Ez a korábbi részvénykibocsátásokkal együtt mintegy 60 millió dollárt jelentett ahhoz, hogy élőben is tesztelhessék drónjaikat.
A vállalat partnerei között ott van a már említett Walmart is, amely szintén kísérletezik az egykori Delivery Hero vezetője által menedzselt Flytrex gépekkel. A Flytrex elmúlt év tesztjei során mutatott teljesítménye alapján nagyon valószínű, hogy az FAA még az idén engedélyezheti a drónjait a polgári repülésben.
The post A drónokkal végzett kiszállítások száma átlépte a napi 2000-et appeared first on Kosárérték.hu.
A kiszállítás kritikus, utolsó mérföldes problémáit megoldani hivatott módszer technikai értelemben véve kész van a használatra: 2021-ben naponta mintegy 2000 termék került megrendelőjéhez ilyen módon.
The post A drónokkal végzett kiszállítások száma átlépte a napi 2000-et appeared first on Kosárérték.hu.