Idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre az Év Webshopja verseny, a hazai webáruházak szakmai versenye, ahol a “kicsi” és az “óriás” webáruházak egyenlő esélyekkel indulnak, hiszen kizárólag a szakmai szempontok döntenek.
Megkértük Király Krisztiánt, online marketing szakértőt és a verseny egyik zsűritagját, hogy segítsen a webáruház tulajdonosoknak pár tanáccsal a versenyben való sikerességhez.
Arra voltunk kíváncsiak, hogy:
- Miért éri meg nevezni az Év Webshopja versenyre?
- Milyen gyakori hibákat követnek el a versenyzők?
- Hogyan zajlik a nyertes kiválasztása, azaz milyen szempontok szerint pontoz a zsűri?
Krisztián szerint az egyik legnagyobb előnye a versenynek, hogy a webáruház tulajdonosnak a nevezés nem jár költséggel, sem kötelezettséggel, így kvázi teljesen ingyenesen juthatnak hozzá olyan támogatásokhoz, amelyekért ellenkező esetben több százezer forintot fizetnének. Emellett pedig egy független, szakértőkből álló csapattól kaphat visszajelzést a webáruház, annak fejlettségéről és piaci helyzetéről, ami remek iránymutatás a jövőre tervezett fejlődésben.
8+1 tipp, az Év Webshopja díj megszerzéséhez
A versenyben több száz webáruház vett rész az elmúlt években, amelyeknek egy része sajnos el sem jutott a szakmai zsűri elé, mert olyan alapvető hibákat fedezett fel rajtuk az előszűrő csapat, amelyek azonnali kizárást eredményeztek. Ha tudni szeretnéd melyek ezek a TOP hibák, ebben a cikkben eláruljuk.
Akik viszont nem követnek el nagy hibákat, őket több szempont szerint pontozza a szakmai zsűri. Krisztiánnal összegyűjtöttük a 8 leggyakoribb pontot, amelyekre érdemes külön figyelmet fordítani, ha el szeretnéd nyerni az Év Webshopja díjat.
1.Webdesign és webergonómia
A tavalyi évek nyertesei megtettek mindent azért, hogy a webáruház kinézete hűen tükrözze a márka arculati elemeit, egységes design elemeket alkalmazva minden egyes oldalon. Azonban ma már nem elegendő, hogy egy webáruház jól néz ki, fontos az is, hogy alkalmazkodjon a mai kor követelményeihez és megfelelő felhasználói élményt nyújtson a látogató számára.
2. Termékoldalak kinézete és felépítése
A termékoldal felépítése a webáruház mozgatórugója. Itt születik meg a vásárlási döntés a vásárlóban, tehát itt kell meggyőzni a látogatót és vásárlóvá konvertálni.
A verseny szempontjából elengedhetetlen, hogy a termékoldalak egységesek legyenek és minden olyan információt tartalmazzanak, melyek a vásárlási döntés meghoztalához szükségesek.

3. Emberek a vállalkozás mögött
Manapság egyre fontosabb a vásárlóknak, hogy jobban megismerjék a céget ahonnan vásárolnak, illetve könnyedén kapcsolatba tudjanak lépni az értékesítővel.
A tavalyi döntőben ez a szempont jelentette a döntő szavazatot, ugyanis a Bubbaland webáruház története megragadta a zsűrit és kiemelte őket a többi versenyző közül.
4. Vásárlási folyamat és vevőkezelés
Biztosan nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a zsűri próbavásárlást is végez a nevezett webáruházakban, hiszen csak így tudja felmérni, hogy mennyire ügyfélbarát a megrendelési folyamat és azt azt követő kommunikáció mennyire elégíti ki a mai vásárlói elvárásokat.
Ha szeretnéd részletesebben is megismerni a fenti 4 pontot és kíváncsi vagy mi a fennmaradó 4+1 szempont, amely akár döntő szerepet is játszhat a versenyen, folytasd az olvasást itt.